A terem üres. Senkit nem látni, ki mozogna vagy lélegezne, zajt csapna vagy felmorogna. Csak a szél fújását hallani, ahogy az termek között kószál süvítve az átjárókon. 'Na, talán volt értelme anno tanulmányozni a barlangrendszerek szellőzési mintázatát'. Az ágy szélén ülve megnyalta a kisujját, mert a többi valószínűleg koszosabb volt, már csak abból kiindulva, hogy 'a kisujjamat használom a legkevésbé'. A teremből kiutat megtalálva a bolyongás vette kezdetét a folyosón, különböző ajtók, nyílások és rések mentén. Minden elosztóponton, Vládik cuppogott.
'Különös ez a helyzet, állapot. Álmodom vagy valóban így van? Az esetben, ha álmodom, általában, ahogy ismerem önmagamat: nem szoktam megkérdőjelezni a dolgok valóságát és azoknak a lehetőségét. Abban az esetben, ha ez valóság, általában, ahogy ismerem önmagamat: sokszor megélem álomnak.' Ezeket mormolva haladt sarokról sarokra, monológok között elköpve itt-ott valami olyasmit, hogy 'felfoghatatlan!'. Álmában alig kérdez rá a környezete valóságára, ellenben a valóságban megkérdőjelezi és ugyan sokszor álomnak titulálja sok esemény mivoltát. Felfoghatatlan.
Kósza járat közepette egy ismerős teremben találta magát. Úgy tűnik, hogy ez valami óvoda. Egy múló pillanatra bevillantak előtte az emlékek képei s nyomban a fejéhez kapva hosszan jajgatot. Miután lecsitult a fejfájása a pásztázó tekintete megragadt egy papír darabon, ami a falon fityegett, épphogy lihegett. Közelebbről szemügyre vette. 'Hisz ezek azok, akiknek gyermekeik ide jártak'! Abécé sorrendben egy lista volt elérhetőségekkel és munkahelyük megjelölésével. 'Nohát, rég láttam ilyet. Utoljára ilyet akkor tartottam a kezemben, amikor valami félreértés miatt a szüleim elkerültek engem. Nem lehetett elérni őket, hisz mobil telefonjuk nem volt. Felhívtuk hát az óvónénivel a listáról egy ismerőst, ki azonnal tett azért, hogy ismerőseik gyermeke szüleikhez találjon'. Más célt nem látott ezen a papíron, mi másra lehet felhasználni?
Hozzávágódott a falhoz. Azon fokozatosan lecsusszant itt-ott megakadva s fejéhez kapva. 'Hová tűnt mindenki?!' hangosan felemelte a hangját. Tudván úgysem hallja senki. Megteheti? Hisz nem lát egy lelket sem, nincs mitől szégyenkeznie vagy magyarázkodnia mit miért csinál. Csak azok maradványait mindenhol. Mindenféle eszközök hevernek használatlanul, mintha egy hétköznapi nap után másnap senki nem jött volna be, ahová tartozott. 'Hová tűnt mindenki?!'. Minden egyes szék és papír felett embereket látott. Sürögnek forognak, tesznek-vesznek, változnak és változtattak itt-ott. Azon a listán is láthatóak voltak az utólagos változtatások. Pezseg itt az élet, csak pont az élet valahová elrejtőzött: "Nem mutatja magát".
Vladimir, ki a teljes nevét már nem is szándékszik használni, nagy levegőt vett. Magába szívja mindazt, ami körülötte vesz s békében találja magát. 'Azt hiszem tudom, mit kell tennem. Megkeresem az életet, merre bóklászik'.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése