Az orosz társadalom XIX. században.

Az orosz társadalom XIX. században.

http://eszleles.blogspot.com/2013/12/szerkesztoi-bejegyzes.html - Ezt olvasd el előbb!
 

A XIX. század világszerte egy roppant energikus és változás szelét hordozó évszázada. A gazdaság fejlődése magával húzta a társadalom változását is. Több ezer évig királyok, császárok és cárok uralkodtak világ szerte elnyomva a társadalom alsóbb rétegeit.
Eme század azonban híres a mondhatni globális forradalmairól - reformjairól, amik Oroszországban is jelen voltak.

A század kezdete orosz nép számára baljós. I. Sándor cár nem tudott kiegyezni Napóleonnal, s így 1812-ben hadjárat indult Oroszország ellen. Ahogy Moszkvából visszavonuló Francia császárt, a cár hadserege egészen Párizsig eljutott és felszabadította Európát.
A haza vonuló orosz nemes tisztek rájöttek mennyire elmaradott hazájuk nyugathoz képest, amit hajdani I. Péter is átérezhetett. Igy hazaérve új eszméket és újszerű gondolkodást is hoztak magukkal. Kezdetben remélték, hogy a jó cár változtatni fog.

 
Ahogy a remények szertefoszlottak létrejöttek az első titkos társaságok (1816: Honmentő Szövetség; 1817: Katonai Társaság; 1818: Közjó Szövetsége stb.), amelyek céljaikat meglehetősen általánosságokban fogalmazták meg, a célhoz vezető utat pedig az eredménnyel legfeljebb csak hosszabb távon kecsegtető felvilágosító- propaganda tevékenységben látták. A radikálisok azonban az 1820-as évek elejére arra a felismerésre jutottak, hogy a változtatásokat erőszakkal, katonai felkelés útján lehet elérni. A felkelés ’25 decemberében történt, így lett elnevezve dekabrista felkelésnek. A felkelést hamar leverték a lojális cári katonák, Pugacsov óta nem volt ilyen véres leverés.

Sok nemest és értelmiségit szibériába száműzték. A megtorlást követő sokk a társadalmi gondolkodás, az irodalom terén is űrt eredményezett. A változást kívánó, akaró nemesség sorait a szó valódi értelmében, azaz fizikailag is megritkították. Akik elkerülték a kivégzést, a száműzetést, azok hallgatásra kényszerültek.

A.Sz. Puskin költészete volt az ami új lelket és reményt öntött az orosz társadalomba. Világhírű lett s vele kortársai, mint Dosztojevszki, Gogol, Turgenyev, Tolsztoj, Lermontov, Csehov és sok más. Eme század volt az orosz irodalom fény kora.

Puskin Anyegine, mintája a század liberális gondolkodású feleslegesnek érző nemesé. Egy részletes kor rajzot kaptunk tőle, milyen volt az akkori élet Oroszországban. A nők szerepének nagyobbodó jelentősége. A reformok szükségessége.
Dosztojevszki Bűn és Bűnhődés kérdése az, hogy van-e jogunk mások élete és sorsa felett dönteni.
Gogol komikus művei (A Köpenyeg, A Revizor, Holt Lelkek) egy sor belügyi problémát dolgoznak fel. Gogol jól látta a valóságot amiben az orosz nép él, és így megalkotta a kis embert s vele a realizmust oroszországban. A hivatalnokok avagy csinovnyikok teljes egészében jellemzik az orosz társadalmat az akkori időben. Jelentétkelen, felesleges emberek tömege. A jobbágyság kérdése, azaz felszabadításuk mivel gazdaságilag nem érdekeltek a termelésben így az országé elmaradt a nyugathoz képest.
Tolsztoj két művét is ide sorolnám az Anna Kareninát s Háború és Békét, mint társadalommal foglalkozó regények.

Oroszország mindig is zárkózott ország volt a történelem során. Ezt napóleoni háborúk nagyban segítettek hozzá, hogy a nemesség személyesen megtapasztalja a nyugati kúltúrát. A Moszkvai és Pétervári szalonok nagy jelentőséggel bírtak, főleg a század első harmadában. Interkúltúrális kapcsolatok, és azok eszme futtatásait itt bonyolították le. Jelagina, Karamzina, Rosztopcsina, Volkonszkaja szalonjai voltak azok amik közvetítették első ízben a nemességnek nyugat-európai tudományt és műveltséget.

Itt oktatták a nemeseket, új irodalmi nézeteket diskuráltak. Maga Puskin is rendszeres látogatója volt egy-egy szalonnak, de még Mickiewicz is megfordult. A szalonok nagy részt kivettek a nők új szerepeinek kialakulásában, azaz a nők emancipációjában. Ebben az időben kezdett el működni a Damszkij Zsurnal is.

Oroszország az 1861-es jobbágyfelszabadítással lépett a kapitalista fejlődés útjára. Ekkorra azonban a kapitalizmus Angliában és Franciaországban már olyan fejlődési szintre jutott, hogy jól látszódtak negatívumai, világossá vált, hogy a kapitalizmus sem jólétet, sem igazi szabadságot nem hozott a dolgozó nép számára. Amig az orosz értelmiségiek valamit is tudtak volna csinálni, az ország már elkezdte társadalma-gazdasága kapitalizálását ami sok negatívummal járt mivel későn kezdte és nem volt felkészülve ehhez, ez további társadalmi gondokhoz vezetett mint parasztok elszegényedése és tönkremenése (Gleb Uszpenszkij „Tönkremenés”).

Az orosz kapitalisták a munkásság létszámának növekedésével egyre jobban félt egy forradalomtól, és egyáltalán nem gondolt az abszolutizmus felszámolására, pedig a polgári demokrácia jobban megfelelt volna érdekeinek.
Így az a paradox helyzet állt elő, hogy a polgári demokratikus forradalom végrehajtása is a munkásosztályra várt Oroszországban, mert a munkásosztálynak nem csak nem kellett félnie semmilyen igazi forradalmi változástól, hanem egyenesen érdeke volt a polgári szabadságjogok kivívása, a polgári forradalom. Ez így is történt Oroszországban, mind az 1905-ös forradalom, mind az 1917-es februári forradalom legnagyobb mozgató rugója a munkásosztály volt.

Igy lett vége az Orosz Birodalom több ezer éves fenállásának, és a XIX. századnak.