Mi ez?

24.2.14

microrandom

See what you will, o user of Internet! All the whishes will come true in due Time. History is digitalizing as we speak. It turns to Internet seeking sanctuary. A place where all can see and read; watch and be in awe. This is Our history, a history of One kind, a history of Humanity. Every doubt is cleared, no fog remain, only the process of history is visible to all those who can see and like to watch.

http://www.mcu.es/archivos/docs/Documento_Tratado_Tordesillas.pdf#page=1&zoom=50,0,128

20.2.14

Az orosz társadalom XIX. században.



Az orosz társadalom XIX. században.

http://eszleles.blogspot.com/2013/12/szerkesztoi-bejegyzes.html - Ezt olvasd el előbb!
 
A XIX. század világszerte egy roppant energikus és változás szelét hordozó évszázada. A gazdaság fejlődése magával húzta a társadalom változását is. Több ezer évig királyok, császárok és cárok uralkodtak világ szerte elnyomva a társadalom alsóbb rétegeit.
Eme század azonban híres a mondhatni globális forradalmairól - reformjairól, amik Oroszországban is jelen voltak.
A század kezdete orosz nép számára baljós. I. Sándor cár nem tudott kiegyezni Napóleonnal, s így 1812-ben hadjárat indult Oroszország ellen. Ahogy Moszkvából visszavonuló Francia császárt, a cár hadserege egészen Párizsig eljutott és felszabadította Európát.
A haza vonuló orosz nemes tisztek rájöttek mennyire elmaradott hazájuk nyugathoz képest, amit hajdani I. Péter is átérezhetett. Igy hazaérve új eszméket és újszerű gondolkodást is hoztak magukkal. Kezdetben remélték, hogy a jó cár változtatni fog.
 
Ahogy a remények szertefoszlottak létrejöttek az első titkos társaságok (1816: Honmentő Szövetség; 1817: Katonai Társaság; 1818: Közjó Szövetsége stb.), amelyek céljaikat meglehetősen általánosságokban fogalmazták meg, a célhoz vezető utat pedig az eredménnyel legfeljebb csak hosszabb távon kecsegtető felvilágosító- propaganda tevékenységben látták. A radikálisok azonban az 1820-as évek elejére arra a felismerésre jutottak, hogy a változtatásokat erőszakkal, katonai felkelés útján lehet elérni. A felkelés ’25 decemberében történt, így lett elnevezve dekabrista felkelésnek. A felkelést hamar leverték a lojális cári katonák, Pugacsov óta nem volt ilyen véres leverés.
Sok nemest és értelmiségit szibériába száműzték. A megtorlást követő sokk a társadalmi gondolkodás, az irodalom terén is űrt eredményezett. A változást kívánó, akaró nemesség sorait a szó valódi értelmében, azaz fizikailag is megritkították. Akik elkerülték a kivégzést, a száműzetést, azok hallgatásra kényszerültek.
A.Sz. Puskin költészete volt az ami új lelket és reményt öntött az orosz társadalomba. Világhírű lett s vele kortársai, mint Dosztojevszki, Gogol, Turgenyev, Tolsztoj, Lermontov, Csehov és sok más. Eme század volt az orosz irodalom fény kora.
Puskin Anyegine, mintája a század liberális gondolkodású feleslegesnek érző nemesé. Egy részletes kor rajzot kaptunk tőle, milyen volt az akkori élet Oroszországban. A nők szerepének nagyobbodó jelentősége. A reformok szükségessége.
Dosztojevszki Bűn és Bűnhődés kérdése az, hogy van-e jogunk mások élete és sorsa felett dönteni.
Gogol komikus művei (A Köpenyeg, A Revizor, Holt Lelkek) egy sor belügyi problémát dolgoznak fel. Gogol jól látta a valóságot amiben az orosz nép él, és így megalkotta a kis embert s vele a realizmust oroszországban. A hivatalnokok avagy csinovnyikok teljes egészében jellemzik az orosz társadalmat az akkori időben. Jelentétkelen, felesleges emberek tömege. A jobbágyság kérdése, azaz felszabadításuk mivel gazdaságilag nem érdekeltek a termelésben így az országé elmaradt a nyugathoz képest.
Tolsztoj két művét is ide sorolnám az Anna Kareninát s Háború és Békét, mint társadalommal foglalkozó regények.

Oroszország mindig is zárkózott ország volt a történelem során. Ezt napóleoni háborúk nagyban segítettek hozzá, hogy a nemesség személyesen megtapasztalja a nyugati kúltúrát. A Moszkvai és Pétervári szalonok nagy jelentőséggel bírtak, főleg a század első harmadában. Interkúltúrális kapcsolatok, és azok eszme futtatásait itt bonyolították le. Jelagina, Karamzina, Rosztopcsina, Volkonszkaja szalonjai voltak azok amik közvetítették első ízben a nemességnek nyugat-európai tudományt és műveltséget.
Itt oktatták a nemeseket, új irodalmi nézeteket diskuráltak. Maga Puskin is rendszeres látogatója volt egy-egy szalonnak, de még Mickiewicz is megfordult. A szalonok nagy részt kivettek a nők új szerepeinek kialakulásában, azaz a nők emancipációjában. Ebben az időben kezdett el működni a Damszkij Zsurnal is.
Oroszország az 1861-es jobbágyfelszabadítással lépett a kapitalista fejlődés útjára. Ekkorra azonban a kapitalizmus Angliában és Franciaországban már olyan fejlődési szintre jutott, hogy jól látszódtak negatívumai, világossá vált, hogy a kapitalizmus sem jólétet, sem igazi szabadságot nem hozott a dolgozó nép számára. Amig az orosz értelmiségiek valamit is tudtak volna csinálni, az ország már elkezdte társadalma-gazdasága kapitalizálását ami sok negatívummal járt mivel későn kezdte és nem volt felkészülve ehhez, ez további társadalmi gondokhoz vezetett mint parasztok elszegényedése és tönkremenése (Gleb Uszpenszkij „Tönkremenés”).

Az orosz kapitalisták a munkásság létszámának növekedésével egyre jobban félt egy forradalomtól, és egyáltalán nem gondolt az abszolutizmus felszámolására, pedig a polgári demokrácia jobban megfelelt volna érdekeinek.
Így az a paradox helyzet állt elő, hogy a polgári demokratikus forradalom végrehajtása is a munkásosztályra várt Oroszországban, mert a munkásosztálynak nem csak nem kellett félnie semmilyen igazi forradalmi változástól, hanem egyenesen érdeke volt a polgári szabadságjogok kivívása, a polgári forradalom. Ez így is történt Oroszországban, mind az 1905-ös forradalom, mind az 1917-es februári forradalom legnagyobb mozgató rugója a munkásosztály volt.
Igy lett vége az Orosz Birodalom több ezer éves fenállásának, és a XIX. századnak.

9.2.14

beazonosíthatatlan

A terem üres. Senkit nem látni, ki mozogna vagy lélegezne, zajt csapna vagy felmorogna. Csak a szél fújását hallani, ahogy az termek között kószál süvítve az átjárókon. 'Na, talán volt értelme anno tanulmányozni a barlangrendszerek szellőzési mintázatát'. Az ágy szélén ülve megnyalta a kisujját, mert a többi valószínűleg koszosabb volt, már csak abból kiindulva, hogy 'a kisujjamat használom a legkevésbé'. A teremből kiutat megtalálva a bolyongás vette kezdetét a folyosón, különböző ajtók, nyílások és rések mentén. Minden elosztóponton, Vládik cuppogott.
'Különös ez a helyzet, állapot. Álmodom vagy valóban így van? Az esetben, ha álmodom, általában, ahogy ismerem önmagamat: nem szoktam megkérdőjelezni a dolgok valóságát és azoknak a lehetőségét. Abban az esetben, ha ez valóság, általában, ahogy ismerem önmagamat: sokszor megélem álomnak.' Ezeket mormolva haladt sarokról sarokra, monológok között elköpve itt-ott valami olyasmit, hogy 'felfoghatatlan!'. Álmában alig kérdez rá a környezete valóságára, ellenben a valóságban megkérdőjelezi és ugyan sokszor álomnak titulálja sok esemény mivoltát. Felfoghatatlan.
Kósza járat közepette egy ismerős teremben találta magát. Úgy tűnik, hogy ez valami óvoda. Egy múló pillanatra bevillantak előtte az emlékek képei s nyomban a fejéhez kapva hosszan jajgatot. Miután lecsitult a fejfájása a pásztázó tekintete megragadt egy papír darabon, ami a falon fityegett, épphogy lihegett. Közelebbről szemügyre vette. 'Hisz ezek azok, akiknek gyermekeik ide jártak'! Abécé sorrendben egy lista volt elérhetőségekkel és munkahelyük megjelölésével. 'Nohát, rég láttam ilyet. Utoljára ilyet akkor tartottam a kezemben, amikor valami félreértés miatt a szüleim elkerültek engem. Nem lehetett elérni őket, hisz mobil telefonjuk nem volt. Felhívtuk hát az óvónénivel a listáról egy ismerőst, ki azonnal tett azért, hogy ismerőseik gyermeke szüleikhez találjon'. Más célt nem látott ezen a papíron, mi másra lehet felhasználni?
Hozzávágódott a falhoz. Azon fokozatosan lecsusszant itt-ott megakadva s fejéhez kapva. 'Hová tűnt mindenki?!' hangosan felemelte a hangját. Tudván úgysem hallja senki. Megteheti? Hisz nem lát egy lelket sem, nincs mitől szégyenkeznie vagy magyarázkodnia mit miért csinál. Csak azok maradványait mindenhol. Mindenféle eszközök hevernek használatlanul, mintha egy hétköznapi nap után másnap senki nem jött volna be, ahová tartozott. 'Hová tűnt mindenki?!'. Minden egyes szék és papír felett embereket látott. Sürögnek forognak, tesznek-vesznek, változnak és változtattak itt-ott. Azon a listán is láthatóak voltak az utólagos változtatások. Pezseg itt az élet, csak pont az élet valahová elrejtőzött: "Nem mutatja magát".
Vladimir, ki a teljes nevét már nem is szándékszik használni, nagy levegőt vett. Magába szívja mindazt, ami körülötte vesz s békében találja magát. 'Azt hiszem tudom, mit kell tennem. Megkeresem az életet, merre bóklászik'.

3.2.14

beazonosíthatatlan

*Tóoónngg* Cseng a fül, de nem is kívülről jön a hang, hanem belülről. Vakító fény döfi a retinát. Sajognak az ízületek, nehéz mozogni.Vladimir ösztönösen lábra akar állni, fittyet hányva környezetének állapotára. Olyan ez, mint, minden ember levegővételének mechanizmusa. Tápászkodik mindenre, mi körülveszi. Az pedig megfoghatatlan. Pillanatnyi összegzés után gyorsan úgy dönt, saját testére támaszkodik. Kézről kézre, térdről térdre, lépésről lépésre kiegyenesedni tűnik. Kezeit kieresztve segítő pillért keres, akár a szeszes-mámoros tátongó alak az éjszakai városban. Görnyedve balra-jobbra, hol előre hol hátra dől, aminek az irányát akár egy lágy szellő is befolyásolhat. Az idő lelassult. Mikor eszméletére ébredt, teljesen kiesett az Időből. Másodpercek tűntek napoknak, percek pedig hónapoknak.
Vak voltának múlásával egy időben a tisztább hallása is kezdett visszatérni a befogadható ingerküszöbbe. Környezetének körülményeit farkaséhséggel és teveszomjúsággal kezdte habzsolni. Falánksága érthetőnek tűnik, azt se tudja mi merre, hogyan se mikor. Borzalmas sorsra jutott Vladik, saját maga fölötti uralmát se tudja miképpen van, ha van egyáltalán.

Vak lépkedések közepette saját lábába belebotladozva végül újra csak a padlón találta önmagát. Hirtelen akarata elhagyta erejét, beletörődött helyzetébe. 'Lesz ami lesz, olyan vagyok akár egy kacsa a tavon, ki nem tud úszni se repülni. Remélem mielőtt megsütnek, előtte felhizlalnak.' Gondolta önmagában, titkon reménykedve, hogy a halál elkerüli egy kis időre. A szemét már nem is erőszakolja, hogy lásson. Csak néz és beletörődve a sötétségbe magába merül. 'Utolsó perceimben legalább a saját Teremet had fedezzem fel, ha a külsőt úgy tűnik nem tudom megragadni.'

Az idő múlt. Múlt. Jött és ment, de sose hagyta ott. Egyre nyugtalanítóbb lett az állapota. 'Végezzenek már velem, mire várnak. Megfigyelnek vajon? Furcsa ízlésük lehet, ha ebben találnak érdekességet.' Hagyta el a száját már tisztább szavak formájában, nem csak mormolás alakban.

Teltek a percek, teltek az órák.

Így telt egy egész nap egy kórteremben, mire ráhajnalodott. A reggeli fény befutva megvilágította a termet, külső teret. Vladimir, ki már békében volt önmagában a változás tényét felismerte, a fejét feljebb hajtva végre látott. 'Mi ez?' Volt az egyetlen kérdés a fejében, bár tiszta volt akár a nap, hogy egy kórház kórtermében feküdt. Körülötte köröskörül ágyak, egy volt a sok közül, amin Ő feküdt. Acélból készült ágykeretbe kapaszkodva próbálta magát a hátára fektetni. Falánksága újra teret hódított, a túlélési ösztön kerítette be őt. Ez a kerítés pedig szigorú rendszer szerint azonnal adatok után utasít. A terem hatalmasnak tűnt, belső magassága nem két és fél méter, annál magasabb. Fölötte ágaskodik a plafon parányira süllyesztve, de mégsem fenyegető módon a keblén tartja. Ajtó után nem is nézet, azonnal a fényforrás felé szaladt a tekintete. Nap. Ez jó jel. Sajnos az ablakok, mintha magasabban lennének a kelleténél, így csak az eget láthatta és a napot. Ennél több nem is kellet jelenleg, van Tér.